A magyarországi Érdről és Tárnokról közel félszázan rótták le kegyeletüket június 13-án az egykori temesvári fogolytáborban elhunytak, vagy az innen a szovjet lágerekbe hurcoltak emléke előtt. A város peremén, az Aradi úton 2000 őszén felavatott márványkapunál Radó János volt Temes megyei tanácsos, az emlékmű felállításának kezdeményezője fogadta a látogatókat, akik közül hat-nyolc személy a láger foglya volt bő hatvan évvel ezelőtt, a többiek meg édesapjukat vagy valamelyik hozzátartozójukat veszítették el itt. A tábort a németek kezdték építeni, és 1940-ben szerb hadifoglyok voltak az első lakói. 1941 után orosz foglyokkal telepítették be, majd 1944 őszétől zömmel magyarok (köztük rengeteg civil) zsúfolódtak benne. A tízezer főre tervezett táborban olykor kétszer-háromszor annyian raboskodtak, és a rossz körülmények miatt 1945 tavaszán tífuszjárvány tört ki, amelynek nyolcezren estek áldozatul, többségükben magyarok. Radó János szerint az oroszok válogatás nélkül zártak be civileket és katonákat, a legfiatalabb fogoly nyolc-, a legidősebb nyolcvanhárom éves volt. A túlélők közül Krizsek István 82 éves érdi lakos elmondta, hogy őt Bajáról hozták Temesvárra, körülbelül két hónapot töltött itt, és amikor 1945 márciusában kitört a tífuszjárvány, Szibériába deportálták (öt évet töltött munkatáborban). A rendszerváltás után 1945. január 8-át Érd gyásznapjává nyilvánították. Azon a napon Érdről és környékéről körülbelül 4500 személyt deportáltak a szovjetek, köztük nagyon sok fiatalt. Az emlékmű avatásakor négynyelvű felirat hirdette az utókornak, hogy miért állíttatott, a felirat azóta eltűnt. A feliratot márványtáblára fogják cserélni. /(pataky): Visszatértek szenvedéseik helyszínére. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 14./
